kanapé

Szarvas: bútorház szép tervekkel. Szegeden is örülnek

Miért szeretik Szarvason a Bokros Bútoráruházat?

A nyitóképen látható elegáns, minden igényt kielégítő bőr ülőgarnitúra – számos más kurrens cikkel egyetemben – akciós áron vihető a szarvasi Bokros Bútorház választékából.
Nem csoda hát, hogy a 2018 augusztusában megnyitott bútorbolt szépen beépült a város kereskedelmi életébe.
Sőt, mint azt az ülőgarnitúrák boltjának és bemutatótermének üzletvezetője, Berecz András elmondja, Szarvas kiválasztása egy nagyobb régiót kiszolgáló egység helyszíneként nagyszerű ötletnek bizonyult.
– Szarvas Békés megye északi csücskén helyezkedik el – mondja, majd így folytatja az üzlet helyben jól ismert kapitánya:
– Innen több megye is elérhető és kiszolgálható.
Békés, Jász-Nagykun, Csongrád kisebb települései és a nagyobb városok, mint Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Gyula, Szolnok, Orosháza, Szentes, Kecskemét maximum 1 órányi autóútra találhatóak.
Az elmúlt sikeres, nagy forgalmat bonyolító hat hónap is azt bizonyítja, Szarvas, mint helyszín kiválasztása megfelelő volt.

Kanapékon, heverőkön túl

Mint megtudom, a közeljövőben az ülőbútorokon kívül, más, egyéb bútortípusokkal is bővül az üzlet, és keresik a további beszállítói partnereket és azok minőségi termékeit.

Relax fotel a Bokros Bútorházban
Relax fotel a Bokros Bútorházban Szarvason

Az elmúlt fél évben a vásárlóik elégedetten vihették haza garnitúráikat. A három lengyel bútor gyártó – közülük az egyik termékeit kizárólagosan forgalmazza az üzletet üzemeltető cég – nagyon jó minőséget, kiváló, több féle vásárlói réteget kielégítő dizájnt nyújtottak.
A vásárlók a cégvezető tulajdonos, Bokros Gábor úr információja szerint elégedettségüket nem csak szóban, hanem a közösségi oldalon is rendszeresen kinyilvánítják, leginkább a minőséget és az udvarias kiszolgálást emelik ki.

A következő időszak „nagy durranása” lesz, hogy a Bokros Bútorház terveiben szerepel egy kelet-magyarországi bemutatóterem létrehozása, hogy a magánszemélyeken kívül bútorkereskedőket is kiszolgáljanak. A román határ közelsége pedig további lehetőségeket rejt magában….
***
A szarvasi üzlet bezárt.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük